--TÜNDÉRMESÉK--Mese a tündér feleségről


Székelyföldön van egy kerek hegy, a kerek hegy tetején bozótos fűvel, iszalaggal borított ingovány, alatta mélységes tó. A tó vize csak itt-ott csillan ki a bozót alól. Valamikor réges-régen az a szóbeszéd járta, hogy ahol a bozótos fű meg az ingovány szövevénye alól kilátszik a tó vize, ott éjszakánként meg-megjelenik egy szépséges tündér, a tó fenéken lakó zöld szakállú Ung király egyik aranyhajú lánya. A környező tanyákból éjszakánként odajártak a legények tündért látni, s ha valamelyikük megpillantotta Ung király aranyhajú lányát, a szíve örökre a tündérnél maradt.

Egy holdvilágos éjszakán egy szegény pásztorfiú is – János volt a neve – elment tündért látni. Meg is látta az aranyhajú lányt, bele is szeretett nyomban. Szép szóval kérlelte, szálljon ki a vízből, legyen az ő édes-kedves felesége.

- Nem hagyom el a víz alatti palotámat – mondta a tündérlány. – Ha igazán szeretsz engem, gyere velem az én birodalmamba; kristálypalota az én otthonom, csigahéj a zsindelye, klárissal van körülszegezve a kertem, s reggelenként énekelnek a virágaim. Gyere velem János!

A pásztorlegény már-már hallgatott volna a tündér szavára, de eszébe jutott az édesanyja meg az édesapja: hogyan hagyhatná el mindörökre öreg szüleit? Búsan hazaballagott hát, de azontúl minden éjszaka elment, hogy beszélgessen az aranyhajú tündérrel. Jávorfa furulya lágy hangjával csalogatta a víz színére, és addig-addig beszélgettek, míg Ung király szépséges lánya is megszerette a pásztorfiút, s megmondta neki, hogy szíves örömest kiszállna ő a tóból, szíves örömest lenne hűséges felesége, de Ung király nem engedi, hogy lányai földre lépjenek, földi asszonnyá legyenek, ha csak kezét is megfogná Jánosnak, a mélységes tó fenekére rántanák mindkettőjüket a zöld szakállú vízikirály szolgái.

- Ne félj, édes mátkám! – biztatta János a szomorú tündérlányt. –Majd megmutatom én a zöld szakállú Ung királynak, hogy erősebb vagyok nála!

Másnap este János összekötötte a szarvánál fogva tizenkét bivalyát, a kötél végét meg saját derekára csomózta, úgy ment fel a kerek hegy tetejére. Alighogy belefújt a jávorfa sípjába, menten megjelent a szépséges tündérlány.

- Fogd meg a kezemet, édes mátkám! – mondta neki János. –Fogd meg, és szorítsd jó erősen!

A tündérlány megfogta János kezét, János meg elkiáltotta magát:

- Hajhó, hajsz, derék bivalyaim!

Húzták a bivalyok Jánost, János meg a tündérlányt, s mire a zöld szakállú Ung király észbe kapott, addigra az aranyhajú már János karjába simult.

Hazavitte szép mátkáját a pásztorlegény, az egész falu megbámulta az aranyhajú lányt.

Hamarosan megtartották a lakodalmat, és János meg az aranyhajú olyan boldogan éltek, mint páros gerlék az erdőben.

Székelyföldön úgy mesélik, hogy azóta se látott tündért senki emberfia – a zöld szakállú Ung király alighanem megtiltotta lányainak, hogy holdvilágos éjszakán a víz színére szállva hallgassák a jávorfa furulya szavát.

Válasz

--A róka meg a daru (népmese)


Találkozik a róka a daruval, s kérdi:
- Hol jártál, daru koma?
- A tónál voltam, hogy élelmet keressek, halat fogjak magamnak. Hát te, róka koma, merre jártál?
- Én is voltam vadászni, a faluban tyúkászni. De tudod, hogy az ételről mi jutott az eszembe? Rendezzünk egy jó vendégséget.
- Jól van, róka koma, kinél rendezzük?
- Előbb nálam, azután pedig nálad. Holnap délben gyere hozzám ebédre.
- Megyek, de nekem hosszú nyakú edényben add az ételt, mert én a csőrömmel tányérból nem tudok enni.
Szerzett a róka másnapra egy kövér tyúkot, és sütni-főzni kezdte. Az ételt azonban úgy osztotta el, hogy a jó falatok mind a tányérba kerültek, a hosszú nyakú edénybe pedig csak egy kis gyenge maradék jutott.
Látta a daru, hogy kinek milyen az étele, de semmit sem szólt, hanem ebéd után ő is meghívta a rókát.
- Na, róka koma, holnap délben te gyere hozzám ebédre.
- Megyek, de nekem tányérban add az ételt, mert én a szájammal hosszú nyakú edényből enni nem tudok.
Szerzett a daru másnapra néhány szép halat, és sütni-főzni kezdte. Az ételt azonban úgy osztotta el, hogy a jó falatok mind a hosszú nyakú edénybe kerültek, a tányérba pedig csak egy kis gyenge maradék jutott.
Látta a róka, hogy kinek milyen az étele, s mérgelődni kezdett. Kérdi a daru:
- Talán haragszol, róka koma?
- Hát már hogyne haragudnék, daru koma, amikor te finom ételt eszel, s nekem csak a rossza jutott!
Felelte a daru:
-Ugyan, édes róka koma, én csak azt tettem veled, amit te tettél velem. Kölcsönkenyér visszajár.

Válasz

-Két egérről-- mese --Egy egér utnak indult,és találkozott egy mezei egérrel.Köszöntek egymásnak,majd a mezei egér behívta magához a háziegeret vendégségbe.Megkinálta minden jóval,makkal,dióval,árpával,Mikor jót falatoztak,a házi egér vissza hívta őhozzá is vedégségbe a mezei egeret,majd békével elköszöntek egymástól..Eljött az idő,a mezei egér is utnak indult,hogy meglátogassa kis rokonát,a pincében,ahol mindenféle eleség volt..Azt mondja a házi egér:”édes barátom,vígan lakjál.Egyél,látod,mindenből elég van ittt,ennyi,és ilyen eleséggel lakom én mindig.Bezzeg,jól van dolgod,mondja a mezei egér.Mikor a legjobb falatoknál tartanak,az ajtó elkezdett nyikorogni,megjelent a molnár..az egerek megijedtek,és futásnak eredtek.A házi egér befutottaz ő szokott lyukába,de a mezei egér nem tudott semmi relytekhelyet,és csak rohangált,nagy nehezen tudott elszaladni.Elment hát a molnár,ekkör előjött a háziegér is.”Miért bánkodsz egy kis futásért brátom?Látom,megijedtél?Légy vígan,egyél tovább bátran.” Mire a mezei egér:”Legyen tiéd a jó eledel,és nagy uraság.Legyél vígan,ha megnem rettent a mindennapi veszedelem.Én inkább szeretnék már otthon lenni.Ott,noha nincsen ennyi különféle drága eledel,de békeségben élek,és minden rettegés nélkül vagyok.Félelem nélkül eszem azt a keveset,ami nékem van,senki nem háborgat,nem kerget.Te pedig mindig reszketsz,a ház minden zugában egérfogo van.A sok macskának nincsen száma,ki imide,ki amoda kerget.Az isten áldoj kedves barátom…

Válasz

--Az okos leány (népmese)

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egyszer egy okos leány. De ez olyan okos volt, hogy az okosságának a híre még a királyhoz is eljutott. A királynak annyit beszéltek a fülébe a leányról, hogy befogatott a hintóba, a leányért küldött, a elhozatta az udvarába.
Felviszik a leányt a palotába, ott a király fogadja, s mondja neki:
- Na, te leány, hallottam a hírét a nagy eszednek, hát ha olyan nagy az eszed, van nekem a padláson százesztendős fonalam, fonj nekem abból aranyfonalat.
Felelte a leány: - Felséges királyom, életem-halálom kezébe ajánlom, van az édesapámnak százesztendős sövénykerítése, csináltasson nekem abból orsót, s akkor én is megfonom az aranyfonalat.
Tetszett a királynak ez a felelet, mindjárt más kérdést gondolt ki.
- Hát jól van, leányom, az első kérdésemre jól megfeleltél, mondok mást. Van nekem a padláson száz lyukas korsóm, foltozd meg azokat.
- Én jó szívvel - mondta a leány -, csak elébb felséged fordítassa ki a korsókat, mert azt tudja bizonyosan, hogy semmit sem szoktak a színéről foltozni, hanem a visszájáról.
Mondja a király: - Okos volt a második felelet is. Még adok neked egy kérdést, s ha arra is megfelelsz, itt a kezem, feleségül veszlek.
- Csak mondja, kedves királyom.
- Hát én azt mondom, hozz is, meg ne is, legyen is, meg ne is.
Gondolkozik egy kicsit a leány, azzal kifordul az ajtón, megy a konyhába, ott a szakácsnétól kér két szitát. Aztán megy az udvarra, ott éppen röpködött egy sereg galamb, megfogott egyet, a két szita közé tette, úgy ment fel a király színe elé.
- Itt van, felséges királyom.
Fogja a király a két szitát, hogy megnézze, mi van benne. Abban a pillanatban a galamb kirepült.
- Na, lássa, felséges királyom, hoztam is, meg nem is, volt is, nincs is.
De már erre olyan erősen megtetszett a királynak a leány, hogy egyszeribe hívatta az udvari papját, összeesküdött a leánnyal. Elő a cigányokkal, lett nagy lakodalom. eltartott egy hétig, talán kettőig is.
Én is ott voltam, egyet jót táncoltam.
Aki nem hiszi, járjon utána.

Válasz

A császár új ruhája-mese
Hol volt nem volt,volt egyszer egy császár,aki rendkívül hiú volt.Állandóan udvaroncok vették körül,
aki mást sem tettek,csak dicsérték őt.A végén már annyi jót hallott önmagáról,hogy kezdte maga is elhinni
az egészet..Egy nap a császár azt vette a fejébe,hogy új öltöny szeretne magénak.A palotában épp ekkor
kért szállást két szélhámos.A császár elé járultak,és megígérték neki olyan ruhát készítenek számára,
amilyent még emberfia nem látott.-Teljesen újfajta anyagból készül.Olyan finom anyagból,hogy nem is
lehet látni:csak az okosak látják.A császárnak több se kellett,megkérte a két férfit,hogy azonnal
fogjanak hozzá a munkához.A két/szabó/ nap mint nap új követeléssel álltak elő.
Pénz kellett anyagra és fonalra.Pedig nem csináltak semmit.Elérkezett az első ruha-próba ideje.
A két szélhámos úgy tett,mintha ruhát vinnének a kezünkben,és úgy járultak a császár elé.
-Hát nem csodálatos?-lelkendeztek-különösen jól sikerültek a gomblyukak.Látja ezt a finom hímzést
felséged? A császár nem szerette volna,ha udvaroncai butának gondolják.
-Nem találok szavakat-mondta kimérten.-Egyszerűen nincs arra szó,hogy kifejezzem,amit érzek.
Őszintén mondom,hogy ilyent még életemben nem láttam.A/szabó/gondosan felpróbálták az öltönyt
a császárra.Még jó néhány próbát tartott,aztán végül bejelentették,hogy elkészült a ruha.
A császár már alig várt,hogy felvegye a másnapi nagy felvonuláshoz.
Amikor az emberek megpillantották a császárt,súlyos csend telepedett közéjük.Volt a tömegben
egy kisfiú,aki semmit sem hallott az új ruháról,és hangos,tisztán csengő hangon így kiáltott:
-De hiszem a császármeztelen! Kínos csend után kitört az emberekből a nevetés,végül mindenki
teli torokból hahotázott.-Szépen vagyunk,egy gyerek őszintesége kellett ahhoz,hogy belássuk, milyen ostobák vagyunk-mondta kuncogva az egyik férfi a tömegben.
Egyetlen ember volt csak,aki nem nevetett.Ez pedig nem más volt,mint maga a császár.
Annyira zavarban volt,hogy visszarohant a palotájába.Ettől a naptól fogva megpróbált józanabb
Döntéseket hozni...

Válasz

A török basa


Akkor történt, amit most elmondok, amikor a török volt az úr Magyarországon. Valamelyik nagy háború után volt: a törökök mentek vissza a hazájukba, s amerre áthaladtak, falukat, városokat felgyújtottak, asszonyokat, férfiakat, de még gyermekeket is elvittek Törökországba, szomorú rabságba.
A többi közt Törökországba került egy kisfiú is. Ezt a török császár udvarába vitték, ottan nevelődött fel. A török császár megszerette az ügyes fiút, katonának nevelte, s az isten úgy felvitte a dolgát, hogy basa lett belőle.
Telik-múlik az idő, megházasodik egyszer a magyar fiú, s Isten megáldja gyermekkel. No, ha megáldotta, dajka is kellett a gyermek mellé. Mikor éppen dajkát kerestek, arra vetődött egy öreg magyar asszony, azt a basa mindjárt felfogadta dajkának, hadd legyen az ő gyermekének magyar dajkája. De ugyancsak meghagyta az asszonynak, hogy jól vigyázzon a gyermekre, még a szél fúvásától is őrizze, mert különben így meg úgy megbünteti.
Hiszen dajkálta az öregasszony, ahogy tőle kitelt. De egyszer a gyermek megbetegedett, s sírt éjjel-nappal, nem tudta elcsitítani.
,,Istenem, Istenem - tűnődött magában az öregasszony -, mivel tudjam elcsitítani ezt a gyermeket! Ha meghallja az apja a sírását, vége az életemnek!"
Mit gondolt, mit nem magában, elkezdett énekelni a gyermeknek:

Csicsija, babája,
szép török fiúcska!
nekem is volt egyszer
szép kicsi fiacskám,
elvitte a török,
szép piros hajnalban,
hajnal hasadásban.
Most is megismerném,
ha elémbe jönne,
karja fehérjéről,
fehér szemölcséről.

Hallotta ezt a nótát a basa felesége, aki értett magyarul. Szalad az urához, s mondja, hogy mit énekel az öregasszony.
- Ez az én édesanyám! - kiáltott a basa, s szaladott ki az öregasszonyhoz.
- Anyám, édesanyám, lelkem édesanyám, nézzen a szemembe, meg ismer-e engem?
Mondotta az öregasszony:
- Megismerlek karod fehérjéről, fehér szemölcsödről.
Ott mindjárt felgyűrte az inge ujját a basa, és ím, rajta volt a karján a fehér szemölcs. Ott mindjárt egymás nyakába borultak, vége-hossza nem volt ölelésnek, csóknak.
Így volt, igaz volt, vége volt.

Válasz

A JUHÁSZ BÁRÁNYA

Krisztus urunk a Földön jártában-keltében egyszer egy nagy pusztaságon ment keresztül. Vele volt Szent Péter is. Nagyon elfáradtak, éhesek is voltak, s a nagy pusztaságon nem találtak sem egy fát, melynek árnyékában megpihenjenek, sem egy házat, ahová betérjenek.

- Uram - mondja Szent Péter -, nem tudok továbbmenni, nem bírnak a lábaim.

- Gyere csak, Péter - mondá Krisztus -, nézd, amott látok egy juhásztanyát, ott majd megpihenhetünk, s valami ennivalót is találunk.

Hát csakugyan ott volt nem messze egy juhásztanya, a tanya előtt egy nagy sereg juh. Odamennek, köszöntik a juhászt illendőképpen, a juhász fogadja, leülteti.

Mondja Jézus:

- Te, juhászember, szegény vándorok vagyunk, két napja nem ettünk, adj valamit Isten nevében!

Megesett a juhász szíve a szegény vándorokon, de édes istenem, mit csináljon, csak egy darab száraz kenyere volt, meg egy báránykája, az a rengeteg sok juh mind a gazdájáé volt, azokból nem ölhetett le.

Gondolja magában, ő bizony leöli az egyetlen báránykáját, az az egy akár van, akár nincs. Csakugyan le is ölte, jó paprikást csinált. Krisztus urunk s Szent Péter jól nekiláttak a paprikásnak, meg is ették mind egy befaló falásig, a juhásznak még csak egy csontot sem hagytak, pedig bizony az is szeretett volna enni belőle.

Mikor a vacsorának vége volt, mondta Jézus Krisztus Szent Péternek, hogy szedje össze a csontokat. Péter összeszedte, Krisztus urunk pedig a szűre ujjába tette, s mikor a juhász elaludott, odament a kasárba,* ahol az a sok juh volt, a csontokat ott elszórta, s hát uramteremtőm, minden csontból egy-egy juh lett, s minden juhnak a farán ott volt a juhász bélyege! Azzal Krisztus Szent Péterrel továbbment, el sem búcsúzott a juhásztól.

Felébred reggel a juhász, kimegy a kasárba, hát ott annyi az idegen juh, de annyi, sokkal több, mint a gazdájáé. Nézi, nézi, s szeme-szája tátva maradt az álmélkodástól, mert ím, az idegen juhok farán mind az ő bélyege volt. Keresi a vándorokat, hogy kérdje meg, hogy kerültek ide ezek a juhok, talán azok tudnak róla, de a vándoroknak már hírük-poruk sem volt, ki tudja, hol jártak.

- Ezt a jó Isten rendelte - rebegte a juhász -, s felfogadta, hogy míg csak egy krajcárja lesz, segít a szegényeken.
(Benedek Elek: Magyar mese és mondavilág)

Válasz

--Az elásott pénz (népmese)


Vásárba indult három kereskedő. Rengeteg nagy erdőn kellett átmenniük, s amint mentek, mendegéltek, rájuk esteledett. Hiszen ha csak rájuk esteledett volna! Olyan sűrű, vastag sötétség ereszkedett le, hogy fejszét lehetett volna rája akasztani. Persze hogy nem látták egymást, s egyszerre csak azon vette észre magát az egyik kereskedő, hogy egymaga tapogatódzik a vaksötétségben, a másik kettő isten tudja, hová merre kalandozott el mellőle. Na, most mit csináljon szegény feje? Sok pénz volt nála, félt, hátha rablókkal találkozik, s mind azon tűnődött, hová rejthetné el a pénzét.

Végre kivirradott, csakhamar ki is jutott az erdőből, s egy rétre ért, ott jól körülnézett, s mert hogy közel és távol embert, de még házat sem látott, nagy hirtelen gödröt ásott, s a pénzt abba rejtette. Hiszen igaz, hogy ő senkit sem látott, de azért ott volt ám a rét gazdája, egy nagy szénaboglya mögül leste, hogy mit csinál a kereskedő, s amint ez jó messzire távolodott a betemetett gödörtől, azonnal odament, s a pénzt kiásta.

Bezzeg, hogy mikor a kereskedő visszatért, hűlt helyét találta a pénznek. Hej, sírt-rítt a kereskedő: most már mit csináljon? ,,Lám, lám - kesergett magában -, senki lélek nem látta, mikor a pénzt elrejtettem, s mégis ellopták a pénzemet!"

Gondolt erre, gondolt arra, hogy s mint tudná visszaszerezni a pénzét, s végül abban állapodott meg, hogy elmegy a királyhoz, aki bölcs is, igazságos is volt, s elpanaszolja neki az ő nagy búját-baját.

Meghallgatta a király a kereskedő panaszát, és aztán azt mondta neki:

- Először is tudakold meg, fiam, hogy kié a rét, ahol a pénzedet elrejtetted; aztán menj hozzá, s mondjad neki: ,,Kedves atyámfia, én igen sok pénzzel indultam útnak, s abbeli félelmemben, hogy elrabolják tőlem, egy részét elástam, de a pénz nagyobb része még nálam van. Most azon tűnődöm, hogy hová ássam el a nálam levő pénzt: a többi mellé-e vagy más helyre, vagy tán egy megbízható embernek adjam át?" Te csak tedd azt, amit a rét gazdája tanácsol.

A kereskedő megfogadta a király tanácsát, elment a rét gazdájához, és szóról szóra ismételte a király szavait.

- Igen egyszerű a dolog - mondotta a gazda. - Minek rejtenéd két helyre a pénzedet? Legjobb, ha mind egy helyre rejted.

Persze a gazda azt hitte, hogy a kereskedőnek sejtelme sincs a lopásról, s úgy okoskodott, hogy majd ezt a pénz is kiássa. Míg a kereskedő pihent, azazhogy úgy tett, mintha pihent volna, térült-fordult a hamis gazda, a lopott pénzt visszatette a helyére, hogy a kereskedő észre ne vegye a lopást; aztán megvárta szép nyugodalmasan, míg a kereskedő eltávozik, ment egyenest a gödörhöz, hogy a rengeteg sok pénzt megkaparintsa.

Hej, uram teremtőm, hogy leesett az álla, s hogy lefittyent az orra gazduramnak, mikor egy nagy üres gödörnél egyebet nem látott!

Hát ez így éppen jó volt, ahogy volt.

Itt a vége, fuss el véle!

Válasz

Hello!
Én a lányaimnak erről az oldalról szoktam meséket letölteni:) a rút kiskacsáért teljesen odavannak:) altatónak tökéletes, és nevelő célzata is van:)
http://onlinegyermekkonyv.blogspot.hu/
Remélem ti is hasznát veszitek majd!

Válasz

--Mese--A veréb, a tehén és a róka
Élt a rengeteg erdőben egy szürke kis veréb, a tarka tehén és a ravasz róka. Szépen éldegéltek mindenki végezte a maga dolgát. A kis szürke veréb a fán csipegette a magokat, a tarka tehén legelészett a réten, a róka pedig vadászgatott, (de nem verébre, mert repülni nem tudott). Bár néha fájt a foga veréb húsra is, de le kellett róla mondania. Telt múlt az idő. Eljött a nagy hideg tél. Egyre hidegebb lett az idő. A kis veréb egyre jobban fázott, és didergett. Eladdig, míg egyszer hajnalra megfagyott. Le is pottyant az ágról, mint egy fagyott veréb. Történetesen arra ment a tarka tehén, s mivel nem figyelt eléggé a lepény gyártása közben, mert más dolga a fűevésen és tejgyártáson kívül nem igen volt. Bizony szegény verebünkre helyezte az éppen elkészült lepényt. Verebünk ezt látta, sőt azt is, hogy rossz helyre lesz letéve a lepény. Szólt is volna a tarka tehénnek, hogy vigyázzon, de mivel nagyon meg volt fagyva, nem jött ki szó a torkán. Így a jámbor növényevő pont a kis veréb tartózkodási helyére tette le a lepényt. Mivel a lepény friss volt, mondhatni még meleg, ezért a kis veréb elébb mozgolódni kezdett, majd csivitelni. A róka is a közelben vadászgatott, és mikor meghallotta a kis veréb hangját, hát elindult a hang irányába. Meglátta a kis verebet, hogy milyen nagy bajba került. Segített is rajta. Kihúzta a lepényből, de mivel aznap még nem evett semmit, bizony meg is ette a szegény kis verebet.



Tanulság az, hogy nem mindig az a te ellenséged, aki téged betakar egy lepénnyel, de az sem biztos, hogy az a barátod, aki a szarból kihúz.

Válasz