A

A család egy rendszer, ami vagy jól, vagy rosszul működik. Ha a kommunikáció nem megfelelő, vagy az egyensúly felborult, esetleg a stabilitás nem jól állt be, akkor családtagjaink vagy mi magunk gyakran pszichés megbetegedéssel jelezzük ezt.

Mindenkinek érdemes legalább egyszer megrajzolnia a saját családfáját, hogy lássa: hol helyezkedik el az ő családja a rokonságban. Kiderülhet belőle az is, hogy vannak-e határai ennek a családnak? Belekotyoghat-e valamelyik rokon, hogyan nevelik a gyerekeket? Talán olyanok is a családi házban laknak, akiknek nem kellene. Talán valaki nem is érzi magát a család tagjának, más pedig nagyon szeretne oda tartozni, de egyre inkább kipörög belőle. Nem kell Árpád vezérig visszavezetni a gyökereket ahhoz, hogy érdekes összefüggésekre leljünk. És sokat megtudhatunk a család belső működéséből is!

Életünk, így a családok élete is tele van váltófázisokkal. Alapszabályként jegyezzük meg: minden változás szorongást válthat (és rendszerint vált is!) ki, legyen az egy rokon halála vagy valaki előléptetése a munkahelyén. Így a gyermek születése is felborítja a család egyensúlyát, átrendezi a viszonyokat.

A családi rendszer alrendszerekre tagolódik. Az esküvő után a pár egy új családdá válik, és egy úgynevezett házastársi alrendszert képeznek. Az első gyermekük megszületésével két új alrendszer jön létre: a szülői és a gyermeki alrendszer. Az életet az új keretek között kell folytatni.

Ez idáig egyszerűnek tűnhet, ám a valóságban sokszor bonyodalmakat okoz a változás, ugyanis a gyermek szülei hajlamosak megfeledkezni kettős szerepükről. Megfeledkeznek arról, hogy ők egymásért kötötték a házasságukat, és nem (vagy nem csak) a gyermekükért. Elfelejtik, hogy ők továbbra is a házastársi alrendszer tagjai, miközben egy új, szülői alrendszerbe is beletartoznak. Némileg könnyebb ezt megérteni, ha az elvált és újraházasodott emberek példáját vizsgáljuk: a gyermekek szülei nem biztos, hogy házastársak is, és viszont.

Van egy kérdés, amit nem ajánlatos manapság feltenni a pszichológusi rendelőben. Így hangzik: boldog a házasságuk? Ennél talán csak az nagyobb probléma, hogy ezután a következő kérdésre még kellemetlenebb reakciókat kapunk: szeretnék, ha boldog lenne a házasságuk? Sajnos a szülők igen gyakran már réges-régen elfelejtették, hogy valaha egy reményteli, boldog házastársi alrendszert alkottak. Elfelejtették karban tartani azt az alrendszert, ami így szépen-lassan leállt, és a rendszer működéséhez nem tett hozzá semmit. Megromlott a házasság, mondja igen érzékletesen a magyar nyelv.

Jobban oda kell figyelnünk egymásra és magunkra, a házastársi alrendszerre is. Akkor vagyunk elég jó szülők, ha a gyermekünk egy egészséges, egész kapcsolatot lát maga körül. Ahol a szülők megérintik, megölelik, megsimogatják egymást. Ahol apa virágot hoz anyának, és anya ennek szívből örül. Ahol ők ketten elmehetnek együtt vacsorázni, kirándulni, szórakozni és nyaralni is. Ahol szeretettel néznek egymásra, ahol megvan az ő közös, gyermekektől független intim terük is. Valószínűleg boldogabb lesz az a gyerek, aki ilyen környezetben nő fel, mint ahol mindig és minden körülmények között a gyerek az első.

család egy rendszer, ami vagy jól, vagy ro

A család egy rendszer, ami vagy jól, vagy rosszul működik. Ha a kommunikáció nem megfelelő, vagy az egyensúly felborult, esetleg a stabilitás nem jól állt be, akkor családtagjaink vagy mi magunk gyakran pszichés megbetegedéssel jelezzük ezt.

Mindenkinek érdemes legalább egyszer megrajzolnia a saját családfáját, hogy lássa: hol helyezkedik el az ő családja a rokonságban. Kiderülhet belőle az is, hogy vannak-e határai ennek a családnak? Belekotyoghat-e valamelyik rokon, hogyan nevelik a gyerekeket? Talán olyanok is a családi házban laknak, akiknek nem kellene. Talán valaki nem is érzi magát a család tagjának, más pedig nagyon szeretne oda tartozni, de egyre inkább kipörög belőle. Nem kell Árpád vezérig visszavezetni a gyökereket ahhoz, hogy érdekes összefüggésekre leljünk. És sokat megtudhatunk a család belső működéséből is!

Életünk, így a családok élete is tele van váltófázisokkal. Alapszabályként jegyezzük meg: minden változás szorongást válthat (és rendszerint vált is!) ki, legyen az egy rokon halála vagy valaki előléptetése a munkahelyén. Így a gyermek születése is felborítja a család egyensúlyát, átrendezi a viszonyokat.

A családi rendszer alrendszerekre tagolódik. Az esküvő után a pár egy új családdá válik, és egy úgynevezett házastársi alrendszert képeznek. Az első gyermekük megszületésével két új alrendszer jön létre: a szülői és a gyermeki alrendszer. Az életet az új keretek között kell folytatni.

Ez idáig egyszerűnek tűnhet, ám a valóságban sokszor bonyodalmakat okoz a változás, ugyanis a gyermek szülei hajlamosak megfeledkezni kettős szerepükről. Megfeledkeznek arról, hogy ők egymásért kötötték a házasságukat, és nem (vagy nem csak) a gyermekükért. Elfelejtik, hogy ők továbbra is a házastársi alrendszer tagjai, miközben egy új, szülői alrendszerbe is beletartoznak. Némileg könnyebb ezt megérteni, ha az elvált és újraházasodott emberek példáját vizsgáljuk: a gyermekek szülei nem biztos, hogy házastársak is, és viszont.

Van egy kérdés, amit nem ajánlatos manapság feltenni a pszichológusi rendelőben. Így hangzik: boldog a házasságuk? Ennél talán csak az nagyobb probléma, hogy ezután a következő kérdésre még kellemetlenebb reakciókat kapunk: szeretnék, ha boldog lenne a házasságuk? Sajnos a szülők igen gyakran már réges-régen elfelejtették, hogy valaha egy reményteli, boldog házastársi alrendszert alkottak. Elfelejtették karban tartani azt az alrendszert, ami így szépen-lassan leállt, és a rendszer működéséhez nem tett hozzá semmit. Megromlott a házasság, mondja igen érzékletesen a magyar nyelv.

Jobban oda kell figyelnünk egymásra és magunkra, a házastársi alrendszerre is. Akkor vagyunk elég jó szülők, ha a gyermekünk egy egészséges, egész kapcsolatot lát maga körül. Ahol a szülők megérintik, megölelik, megsimogatják egymást. Ahol apa virágot hoz anyának, és anya ennek szívből örül. Ahol ők ketten elmehetnek együtt vacsorázni, kirándulni, szórakozni és nyaralni is. Ahol szeretettel néznek egymásra, ahol megvan az ő közös, gyermekektől független intim terük is. Valószínűleg boldogabb lesz az a gyerek, aki ilyen környezetben nő fel, mint ahol mindig és minden körülmények között a gyerek az első.

sszul működik. Ha a kommunikáció nem megfelelő, vagy az egyensúly felborult, esetleg a stabilitás nem jól állt be, akkor családtagjaink vagy mi magunk gyakran pszichés megbetegedéssel jelezzük ezt.

Mindenkinek érdemes legalább egyszer megrajzolnia a saját családfáját, hogy lássa: hol helyezkedik el az ő családja a rokonságban. Kiderülhet belőle az is, hogy vannak-e határai ennek a családnak? Belekotyoghat-e valamelyik rokon, hogyan nevelik a gyerekeket? Talán olyanok is a családi házban laknak, akiknek nem kellene. Talán valaki nem is érzi magát a család tagjának, más pedig nagyon szeretne oda tartozni, de egyre inkább kipörög belőle. Nem kell Árpád vezérig visszavezetni a gyökereket ahhoz, hogy érdekes összefüggésekre leljünk. És sokat megtudhatunk a család belső működéséből is!

Életünk, így a családok élete is tele van váltófázisokkal. Alapszabályként jegyezzük meg: minden változás szorongást válthat (és rendszerint vált is!) ki, legyen az egy rokon halála vagy valaki előléptetése a munkahelyén. Így a gyermek születése is felborítja a család egyensúlyát, átrendezi a viszonyokat.

A családi rendszer alrendszerekre tagolódik. Az esküvő után a pár egy új családdá válik, és egy úgynevezett házastársi alrendszert képeznek. Az első gyermekük megszületésével két új alrendszer jön létre: a szülői és a gyermeki alrendszer. Az életet az új keretek között kell folytatni.

Ez idáig egyszerűnek tűnhet, ám a valóságban sokszor bonyodalmakat okoz a változás, ugyanis a gyermek szülei hajlamosak megfeledkezni kettős szerepükről. Megfeledkeznek arról, hogy ők egymásért kötötték a házasságukat, és nem (vagy nem csak) a gyermekükért. Elfelejtik, hogy ők továbbra is a házastársi alrendszer tagjai, miközben egy új, szülői alrendszerbe is beletartoznak. Némileg könnyebb ezt megérteni, ha az elvált és újraházasodott emberek példáját vizsgáljuk: a gyermekek szülei nem biztos, hogy házastársak is, és viszont.

Van egy kérdés, amit nem ajánlatos manapság feltenni a pszichológusi rendelőben. Így hangzik: boldog a házasságuk? Ennél talán csak az nagyobb probléma, hogy ezután a következő kérdésre még kellemetlenebb reakciókat kapunk: szeretnék, ha boldog lenne a házasságuk? Sajnos a szülők igen gyakran már réges-régen elfelejtették, hogy valaha egy reményteli, boldog házastársi alrendszert alkottak. Elfelejtették karban tartani azt az alrendszert, ami így szépen-lassan leállt, és a rendszer működéséhez nem tett hozzá semmit. Megromlott a házasság, mondja igen érzékletesen a magyar nyelv.

Jobban oda kell figyelnünk egymásra és magunkra, a házastársi alrendszerre is. Akkor vagyunk elég jó szülők, ha a gyermekünk egy egészséges, egész kapcsolatot lát maga körül. Ahol a szülők megérintik, megölelik, megsimogatják egymást. Ahol apa virágot hoz anyának, és anya ennek szívből örül. Ahol ők ketten elmehetnek együtt vacsorázni, kirándulni, szórakozni és nyaralni is. Ahol szeretettel néznek egymásra, ahol megvan az ő közös, gyermekektől független intim terük is. Valószínűleg boldogabb lesz az a gyerek, aki ilyen környezetben nő fel, mint ahol mindig és minden körülmények között a gyerek az első.