A szerelem nem ismer határokat, a szerelem mindent legyőz, a szerelemben a kor nem számít… Ki ne ismerné ezeket a korokat átívelő és társadalmi konvenciókat feldúló, a szerelem mindenhatóságát hirdető aforizmákat, és mégis, ki ne találkozott volna az ezekre az életbölcsességekre rácáfolni látszó valósággal?

Nem kell túlságosan messzire visszatekinteni az időben, hogy lássuk: mennyire megváltoztak a társadalmi elvárások a párkapcsolatokat, házasságokat illetően. 100 évvel ezelőtt senki sem rökönyödött meg azon, ha egy éltesebb, megfelelő egzisztenciával rendelkező bankár, földes gazda vagy jegyző egy nála 20-30 évvel fiatalabb menyecskét vett feleségül, és bizony inkább természetes volt mindez, mintsem megszólni vagy megmosolyogni való kilengés.

Az a férfi, aki 35-40 éves korára megteremtette a családalapításhoz szükséges anyagi javakat, bátran válogathatott a szebbnél szebb fiatal leányok között, a szerelem ezekben a kapcsolatokban gyakran egyoldalúnak bizonyult, mégis ezek a házasságok általában egy életre szóltak. Azokban az esetekben, melyekben a hölgy volt idősebb, a fiatalabb férfi maximum szerető státuszban lehetett, és ez nem ment ritkaságszámba. E tekintetben nem sokat változott a világ, a korkülönbségek megítélésének tekintetében jóval elnézőbbek voltak akkoriban is – akárcsak ma -, ha a férfi volt az idősebb és a nő a fiatalabb, mintsem fordítva. Ráadásul még nem is említettük a nagy uralkodóházak bevett szokásjogát, ahol már háromévesen egymásnak ígérték az örökösöket, ahol a szerelem nem volt szempont, csupán a hatalmi érdek és az anyagi gyarapodás.

Manapság a párválasztás fő kritériuma általában a kölcsönös vonzalom és az érzelmi kötődés, ami bizony sokszor felülírja a szociális konvenciókat. Ma egy 30 év körüli nő nem vénlány, és egy 40 éves, egyedülálló férfi nem sajnálni való agglegény, hanem a legszebb férfikorban lévő, az egzisztenciateremtésre összpontosító független, szabad ember.

Társat akkor választunk, amikor elérkezettnek érezzük az időt, és azt választjuk, aki leginkább megfelel egyéni igényeinknek. Elméletileg nem számít már sem a rang, sem a vagyon , sem a társadalmi pozíció, sem a külvilág véleménye és különösen nem a kor. De nézzünk a dolgok mélyére, tegyük félre előítéleteinket és hagyatkozzunk a józan észre, amire még a legnagyobb szerelemben is szükségünk lehet!

Ami a jelentős korkülönbséget illeti, abban szakemberek nagyjából egyetértenek, hogy a tíz évnél több, de 20, netán 25 évnél is nagyobb koreltéréssel bíró kapcsolatok zöme sokkal több megpróbáltatásnak van kitéve, mind társadalmi megítélés tekintetében, mind az alkalmazkodás terén. Ez nem jelenti azt, hogy nincsenek nagy egymásra találások, és nincs mindent elsöprő vágy, szenvedély, szerelem.

Egy nagy korkülönbséggel induló kapcsolatban sokszor a külvilág felől érkező negatív impulzusok még inkább erősíthetik az összetartozást, az egymás mellett való kitartást, a világgal való dacolás jobban összefoghatja a párt. A problémák általában hosszabb idő lefolyása után jelentkeznek, és az életkori különbségekből adódóan kimutathatók bizonyos visszatérő és jellemző nehézségek, konfliktusforrások. Az eltérő élettapasztalat, a korábbi, nem együtt megélt élmények, a közös perspektíva hiánya, a családalapítás és gyermekkérdés problematikája, a külvilág negatív visszajelzései, a barátok, család, szülők rosszallása mind- mind idővel kikezdhetik a kapcsolatot.

A fiatalabb nő – idősebb férfi felállás, mind társadalmi, mind biológiai szempontból kedvezőbb, hiszen egy 50 éves férfi még javában vállalhat gyermeket, míg ez egy nő esetében igen kirívónak számít manapság is. Noha el lehet mondani, hogy a gyermekvállalás ideje a nőknél is igencsak kitolódott, és bizony nem ritka a 40 évesen első gyermekét vállaló anyuka sem.

Tagadhatatlan, hogy még mindig erősen borzolja a kedélyeket egy olyan kapcsolat, melyben a 10-15 év korkülönbség a nő javára írható. Ezek a kapcsolatok szinte kivétel nélkül ki vannak téve mindenféle atrocitásnak, a gúnyos megjegyzéseknek, az érthetetlenségnek vagy felháborodásnak. Míg egy 60 éves férfit a 25éves babájával maximum megmosolyognak, de az is lehet, hogy elismerően megveregetik a vállát: micsoda férfi az, aki egy 20 éves csinibabát meg tudott hódítani!

Persze felmerül a kérdés, hogy egy 20-25 éves fiatal lányt nehezebb-e meghódítani, mint egy tapasztaltabb, az értékeivel és igényeivel tisztában lévő, határozottabb elvárásokkal bíró 30-as nőt?

Így eljutottunk azokhoz a kapcsolatokhoz, melyeket itt most az egyszerűség kedvéért “cserekereskedelemnek” nevezek, azokhoz az érdekkapcsolatokhoz, ahol mindenki megkapja, amit akar. A csinos, fiatal hölgy anyagi biztonságot, az éltesebb férfiember pedig státuszszimbólumnak is beillő, bájos hajas babát, akivel villogni és “reprezentálni” lehet. Vajon mit is? Hogy micsoda férfi, hogy egy ilyen nőt tudhat maga mellett? Hogy milyen sikeres, gazdag és irigylésre méltó? Hogy micsoda bika lehet az ágyban, ha egy fiatal, csinos nő megmarad mellette? Vagy csupán azt bizonyítja vele, mennyire kevés az önértékelése, az önbizalma, hogy kilóra kell megvennie egy nőt?

Bizonyos férfiakat látszólag csöppet sem zavar hogy nyilvánvalóan nem önmagáért szeretik. Megelégszenek azzal, hogy kifelé minden rendben, ahogy természetesen a hölgyek között is bőven akad, aki a kényelmes jóllétet, a kitartottságot, a drága ajándékokat, a nercbundát, a gyémántékszert és a luxusnyaralásokat tekinti a szerelem zálogának, és rezzenéstelen arccal vallja, hogy mennyire szerelmes akkor is, ha magát az érzést még hírből sem ismeri. Érdekkapcsolatok, az érzelmek zsibvására, húspiac, üzlet…, de nem szerelem, nem szeretet, nem tisztelet sem valódi összetartozás, csak üzlet. S hogy ki csinál jobb vásárt, azt döntse el mindenki maga, de jól gondolja át, mije marad, ha mindenét oda-el-feladja, azért hogy mindene meglegyen?

Általánosítani azt, hogy a nagy korkülönbséggel bíró párkapcsolatok zöme érdekkapcsolat, természetesen nem lehet, még akkor sem, ha társadalmilag ez igen elterjedt vélemény. Akadnak olyan szép, tartalmas és bensőséges szerelmek, melyek a külső nyomás ellenére és az esetleges belső kételyek dacára is kiállták az idő próbáját, ahol a fiatal nő az idősebb párja mellett érett nővé, tanult, önmagáról, vágyról, szerelemről, a szeretet összetartó erejéről, toleranciáról, a férfi pedig újraéledt a szerelemben, aktív és kiáradó lelkesedéssel élt meg újra már-már elfeledett érzéseket, kapott újra szárnyra férfiként, emberként.

Bármennyire vérlázítónak is tűnjék, van olyan szerelem is, melyben egy fiatal férfi kapott érett, asszonyi bölcsességet, szerelmes gondoskodást, és adott a fiatalosság hevével, őszinteségével átitatott, mindent elsöprő szenvedélyt, melyből azóta 2 csodálatos gyermek, és lassan 20 éve tartó boldog házasság lett. Megismerkedésük idején a nő 34 volt, a fiú 20éves. Kirívó eset, meglehet, de legyünk hálásak azért, hogy a szerelem ajándékát kortól függetlenül mindenki átélheti, aki vállalja a “lehetetlent”.

Ki és mi szavatolja egy kapcsolat egy szerelem minőségét, milyenségét és tartamát?

Állandóságot várni a szerelemben? Az ember maga is változik. Lelke hullámzása szerint változnak érzelmei is. Állhatatosságot követelni attól, ami változik, képmutatás és ehhez bizony az életkornak van a legkevésbé köze.