Egy még fiatalos, a gondokban megszőkült ötvenhét éves asszony meséli:
    - Mikor nyugdíjba mentem, úgy éreztem, kinyílt előttem a világ. Se
kutyám, se macskám, csak
    magammal kellett foglalkoznom, megvalósítottam életem két nagy
vágyát: vettem egy piros kalapot,
    és megtanultam síelni. A piros kalapot aztán elraktam a szekrény
mélyére, mert a barátnőim
    "hamiskártyásnak" kezdtek becézni, tudniillik hogy tökre pirosat
teszek, de a síelés fokozatosan
    a szenvedélyemmé vált. A Normafa laposabb lejtőin kezdtem, a
trénerem eleinte nem sokat várt
    tőlem, azt ajánlotta, hogy vegyek néhány erős edzést, és hagyjam
abba, de én kitartottam, egyre
    meredekebb lejtőkre is kimerészkedtem, végül tavaly úgy döntöttem,
hogy kimegyek Ausztriába, és
    megpróbálkozom a nagy alpesi pályákkal. Befizettem egy kilencnapos
tiroli útra, és vettem kéz
    alatt egy csodálatos egybeszabott kék síoverált, csupa zseb, csupa
cipzár, térdben párnázva,
    bokában raffolva, mit mondjak, gyönyörű darab volt.
    És este - mert azért nem akartam túl sok szemtanút, ott álltam a
tubenthali pályán. Istenem,
    én, Kovács Valéria a Népszínház utcából, hátsó udvar, csigalépcső,
vettem egy mély lélegzetet,
    aztán elindultam. Az első szakasz simán ment, a nagy meredek előtt
egy kis pihenőrészen
    megálltam egyet lihegni. De nemcsak lihegni kellett, hanem egyebet
is, úgy látszik,
    felfázhattam, mivel a dolog igen sürgősnek látszott, már nem
tudtam volna visszamenni a
    szállásunkra, körülnéztem, és nem láttam senkit, lekuporodtam.
    Egy baj volt, a szuper overálomat nem lehetett szétkapcsolni, csak
egyben húzhattam le, a
    pulóvert a nyakamba, így válltól bokáig teljes natúr szépségemben
mutatkoztam. Egyszóval
    lekuporodtam, és a költővel szólva a munka éppen dandárjában volt,
mikor legnagyobb
    megdöbbenésemre a síléc megindult alattam - úgy látszik, rosszul
vágtam le a hóekehelyzetet.
    Először csak szép lassan csúsztam, aztán felgyorsultam, és
kísérteties sebességgel vágtattam
    lefelé a meredek lejtőn. Ha nem akartam kitörni a nyakam, fel
kellett állnom és felvennem a
    szabályszerű testtartást, a pulóverem a nyakamban, a bugyi, az
overál a bokámon. Mit mondjak,
    voltam már boldogabb is, végig azt hajtogattam magamban:
    - Istenem, ha túlélem, adok ezer forintot az új Nemzeti Színházra.
   80
    Végül megcéloztam egy bokrot, a bokor már nem tudott kitérni,
kificamítottam a csuklóm, de az
    ép kezemmel végre fel tudtam húzni a bugyimat.
    A hegyi mentők értem jöttek, és lekísértek az elsősegélyhelyre, a
bőrkanapén egy öregfiú
    feküdt ideiglenes kötéssel a törött lábán, síléce roncsaival akkor
gyújtottak be a kályhába. Míg
    az orvosra vártunk, beszélgetésbe elegyedtünk.
    - Ön szintén kezdő, uram?
    - Én, nagyságos asszonyom? Negyven éve síelek. Alsó-Ausztria
többszörös lesiklóbajnoka
    vagyok, és most először sérültem meg.
    - Mi történt?
    - Ez maga volt a pokol, asszonyom. Siklok lefelé a pályán a magam
nyugodt ritmusában, mikor
    mögülem felbukkan egy boszorkány, a pulóverje a nyakában, az
overálja a bokáján, egyébként
    teljesen meztelen, még a vakbél-operációjának a helye is látszott
- egyébről nem is beszélve.
    Üvöltve, teljes sebességgel elvágtatott mellettem, annyira
megdöbbentem, hogy nekimentem egy
    fának. De csak kerüljön a kezembe ez a boszorkány. Ön is az ő
áldozata volt, asszonyom?
    - Én is - mondom, és eltöprengtem, hogy mennyi levonással adnák
vissza a nyolcnapi üdülési
    díjat.