Marika néni egy kicsit korábban érkezett a vasárnapi iskolába, hogy előkészítse a foglalkozáshoz szükséges képeket. Amint sietve rakodott ki táskájából, apró neszre lett figyelmes. Feltekintett és csodálkozva vette észre, amint Kukac a sarokba húzott székén magába roskadva ül, arcát tenyerébe támasztva, lehajtott fejjel és olyan nagyon gondolataiba mélyedt, hogy a belépő tanító nénit sem vette észre.

- Hát teveled mi történt? – lépett oda Marika néni érdeklődve a kisfiúhoz.

- Képzeld el, megszúrnak! - volt a rövid válasz.

- Megszúrnak?- rázta meg értetlenül a fejét a tanító néni.

- Igen, megszúrnak.- szögezte le röviden a fiúcska. - De ez még nem elég, ráadásul ekkora tűvel! - tárta egyre szélesebbre két karját.

- Azt hiszem, kezdem érteni!- bólogatott Marika néni. - Ugye arra gondoltál, hogy védőoltást kapsz?

- Ha így nevezik azt, hogy belém döfnek egy ekkora tűt… - tárta szét újra apró kezecskéit -, akkor lehet, hogy a te oltásodról van szó, csak azt nem értem, miért mondtad védőnek, mert szerintem az egyáltalán nem védő, hanem az támadó oltás lehet!

- De hát honnan veszed, hogy olyan nagy tűvel szúrnak? - kérdezett vissza most már kedvesen mosolyogva…

- Hát, a Karcsi mondta! - vágta rá rögtön a még mindig megszeppent fiúcska. – Ő meg tudja, mert tudod, hogy már iskolás, és ő is kapott ilyen szörnyűséget! Csak azt nem értem, ha a szülők szeretik a gyerekeiket, akkor miért nem védik meg az ilyen támadásoktól? – értetlenkedett Kukac.

- Nagyon jól mondod, hogy a szülők szeretnek titeket! - helyeselt a tanító néni. - Hiszen azzal, hogy oltást kaptok, csak az egészségeteket védik meg. Ugyanis vannak olyan csúnya betegségek, amiket ennek hiányában megkapnátok. Ami meg a tű méretét illeti… azt hiszem, Karcsi igen csak túlzott.

- Túlzott? - kérdezett vissza reménykedve a kisfiú.

- Igen, ugyanis most úgy tűnik, téged alaposan meg akart ijeszteni, ami nagyon csúnya dolog, mert igazság szerint egy egészen vékony, kicsi tűvel fognak a bőröd alá szúrni, és szerintem az egyáltalán nem fog fájni, csak egy ici-pici szúrást érzel majd.

- Hát, ez már jobban hangzik… de mondd csak, Marika néni, nem lehetne ezt az egész szúrkálósdit csak úgy kihagyni? – kérdezte reménykedve.

- Ezt sajnos nem, mert a te érdekedben teszik, hogy megvédjenek a betegségektől. De tudod, most, hogy beszélünk róla, eszembe jutott, egy történet a Bibliából. Az Úr Jézussal történt meg. Szeretnéd hallani?

- Persze! - vágta rá egyből Kukac. - Hiszen te mindig olyan jókat tudsz mesélni!

- Amikor Jézus a földön járt és tanított, nagyon sok emberen segített. Sok csodát tett, betegeket gyógyított, tanított. Szemükbe mondta az embereknek a hibáikat, bűneiket, ez sokaknak nem tetszett.  A farizeusok haragudtak rá, meg féltékenyek voltak, hisz egyre több ember követte Jézust. Ekkor elhatározták, hogy megölik.

- De Marika néni, az nagyon fájhatott neki! – kiáltott fel együtt érzően a megdöbbent kisfiú .- Miért nem tett valamit, hogy kiszabadítsa magát? Hisz azt mondtad, hogy csodákat tudott tenni!

- Igen, valóban meg tudott volna szabadulni, de Ő azért jött, hogy meghalljon érted és értem, mert olyan nagyon szeret! Az Ő halála által juthatunk mi be a Mennyországba, ha megbánjuk hibáinkat, és befogadjuk Jézust a szívünkbe.

- Tudod, Marika néni, én már nem is félek olyan nagyon attól a kis szúrástól!  Jézusnak sokkal jobban fájhatott! De jó, hogy elmesélted! Majd arra fogok gondolni, hogy milyen volt, amikor az én rosszaságom miatt szúrták át szeggel a kezét, meg a lábát, azután az én kis szúrásomat semmiségnek fogom érezni. Ugye lehet, hogy így lesz? - kereste Kukac a megnyugtató választ.

- Igen, Kukac, egy kis tűszúrás valóban nem nagy dolog Jézus áldozatához képest!- szólt csendesen Marika néni. – Az oltás megvéd a betegségtől, de az Úr Jézus vére a kárhozattól ment meg téged és minden embert!  Azért fájt az sokkal jobban neki…

- Ezután még jobban fogom szeretni az Úr Jézust! – bólogatott komolyan Kukac.

Amikor a katonák elfogták Jézust, elhurcolták, majd olyan nagyon megverték, hogy Jézusnak kiserkent a vére. Ezután töviskoronát fontak, és azt tették a fejére. A keresztjét hátára tették és így kellett neki felvinnie a Golgota hegyére, ahol megfeszítették. Jézus némán feküdt rá a keresztre, még akkor sem szólt egy szót sem, amikor hatalmas szegekkel átszegezték kezeit, lábait.

Ez eddig még csak egyszer fordult elő, hisz Ő a csoport legelevenebb tagja, aki kielégíthetetlen kíváncsiságával, cserfességével egy percre sem tudott nyugodtan, csendben ülni.