Valamikor réges-régen egy királynő ült az ablakánál, varrogatott és közben nézte, hogy hullik a hó. Megszúrta az ujját, és pár csepp vére az ablakpárkányon gyűlt hóra esett. Míg a vért nézte a havon, azt kívánta, hogy bárcsak olyan gyermeke születne, akinek bőre fehér, mint a hó, az ajkai pirosak, mint a vér, és a haja fekete, akár az ében. Nemsokára aztán a királynő világra is hozott egy leányt, akinek a bőre fehér volt, az ajkai vörösek, s a haja ébenfekete. A kis hercegnőt Hófehérkének nevezték. A királynő ezután meghalt.

A király hamarosan új asszonyt hozott a házhoz, aki szép volt, de nagyon hiú, és természetfeletti hatalmakat birtokolt. Volt egy bűvös tükre, amit gyakran kérdezett: „Tükröm-tükröm, mondd meg nékem, ki a legszebb a vidéken?” Amire a tükör így felelt: „Te vagy az.” Amikor azonban Hófehérke betöltötte a hetedik évét (ami annak a hivatalos kora volt, hogy a gyermeklányból hajadon váljék), a tükör azt mondta „Szép vagy, szép vagy, de tudd meg, Hófehérke százszor szebb!”

A királynőt elfogta az irigység, és megparancsolta egy vadásznak, hogy vigye Hófehérkét az erdőbe, és ölje meg, bizonyítékképp pedig hozza el neki a lány szívét. A vadász elvitte a lányt az erdőbe, de képtelen volt megölni, ezért eleresztette, hogy tépjék szét a vadállatok. A királynőnek egy fiatal szarvas szívét vitte el (egyes változatokban vadkanét).

Az erdőben Hófehérke felfedezett egy apró kunyhót, ami a hét törpe háza volt, beosont, és a törpék, mikor hazaértek, felfedezték és befogadták.

Mikor a királynő újra megkérdezte a tükrét, elborzadt, hogy az továbbra is Hófehérkét állítja a legszebbnek. Háromszor öltött álruhát, hogy különböző praktikákkal megölje. Először házalónak öltözött színes szalagokkal és övekkel megrakodva, és bekopogott Hófehérkéhez, mikor a lány egyedül volt. Felajánlotta a lánynak, hogy próbálja fel az egyiket, és olyan szorosan megkötötte a derekát, hogy Hófehérke nem kapott levegőt, és elájult. A királynő halottnak hitte, és hazament, de a törpék megmentették, amint meglazították a szalagokat. Másodszorra mérgezett fésűkkel kopogtatott, de ismét eredménytelenül. Végezetül a királynő egy mérgezett almát készített: a fele fehér volt, a másik fele piros. Hófehérke immár habozott elfogadni bármit is, de a királynő ekkor félbevágta az almát, és megette a fehér részt (ami nem volt mérgezett), a másikat pedig a lánynak adta. Hófehérke az első harapás után azonnal mély kábulatba esett. Mikor a törpék megtalálták, nem tudták feléleszteni, ezért azt hitték tényleg meghalt, és egy üvegkoporsóba helyezték.

Egy idő után egy arra utazó herceg meglátta Hófehérkét a koporsójában. Elbűvölte a szépsége, és beleszeretett. Szívhezszólóan kérte a törpéktől, hadd vigye magával, akik végül beleegyeztek. Ám miközben felemelték a koporsót, a moccanástól kiugrott a Hófehérke torkán akadt alma, és a lány magához tért. A herceg megkérte a kezét, és hamarosan elkezdték szervezni az esküvőt.

Miközben még mindig azt híve, hogy Hófehérke halott, a hiú királynő újra kérdezte a tükrét, ki a legszebb a földön, de az váratlanul csalódást okozott neki, mivel így válaszolt: „Szép vagy, úrnőm, de a fiatal királynő százszor szebb nálad!”

Nem tudta, hogy az új királynő, akinek hivatalos az esküvőjére, a mostohalánya, és mikor megérkezett és meglátta őt, a szíve megtelt iszonyattal.

Büntetésül a gonoszságáért egy pár felforrósított vascipellőt kellett a lábára húznia, s abban addig táncolnia, míg holtan össze nem esett.