Milyen a „jól nevelt” gyerek?

Mindenki másként neveli és mindenki számára mást jelent a jól nevelt. Te milyen stílust választottál?

Mindig tanulságos számomra nagyobb összejöveteleken, játszótereken, buszon vagy az utcán megfigyelni az idegen gyerekek viselkedését. Ilyenkor a szülők szabadjára engedik a gyerekeiket, így megleshetjük őket, hogyan viselkednek a számukra szokatlan helyzetekben és idegen gyerekek társaságában. 

Ismerős az a gyerek, aki otthon nagyon „jól nevelt”, a születésnapi buliban pedig ő az a csínytevő, aki az étellel dobálózik és élvezettel keni össze az ünneplő ruháját? Vagy ott az a másik, aki észrevétlenül ül a sarokban, kaméleon módjára beleolvad a háttérbe és nem szól senkihez. Látod magad előtt azt, aki éppen egy új kártyajátékot mutat a többieknek, míg egy másik gyerek azért sír, mert nem azt a játékot választották, amit ő akart?

Melyikük „jól nevelt” gyerek? Mit jelent egyáltalán a „jól” nevelt kifejezés? Szülőként abban egyet értünk, hogy az a célunk, hogy a gyerekünk saját problémáit önállóan oldja meg, érzelmileg helyesen viszonyuljon a különböző helyzetekhez és a társas életben értékes kapcsolatokat építsen ki. Abban már lehet vita közöttünk, hogy ezt milyen nevelési módszerekkel érhetjük el.

Te hogyan nevelsz?

A nevelést mint fogalmat úgy lehet a legegyszerűbben körülírni, hogy a gyerek viselkedését ellenőrizzük és a helyes magatartást megerősítjük, míg a helytelent elutasítjuk.

A nevelés során tehát a gyerek tetteit következetesen minősítjük úgy, hogy közben személyiségét jó és rossz tulajdonságaival együtt feltétlen szeretettel elfogadjuk.
A tetteket minősítő és a gyerek személyiségéhez viszonyuló szülői magatartás mentén alapvetően három nevelési stílust különböztethetünk meg. Ezeket a hétköznapi életben úgy figyelhetjük meg, hogy a gyereknek mennyi szabályt kell betartania, hogy a családi beszélgetések alkalmával mennyire kapnak helyet az érzelmek, hogy érettségének megfelelően mennyi önkiszolgáló tevékenységet bízunk rá és a szülő mennyire gondoskodik a gyerek igényeiről. Fontos, hogy a helyes arányt megtaláljuk az engedékenység és korlátozás valamint az elfogadás és elutasítás között.

Milyen a nevelési stílusod?

A tekintélyelvű

A tekintélyelvű szülőknél sok szabályhoz kell alkalmazkodnia a gyereknek, kevés alkalmat kap az érzelmeinek a kifejezésére, érettségéhez mérten sok önellátó tevékenységet kell ellátnia, és a szülő a gyerek igényeit kis mértékben elégíti ki. Az ilyen szülő úgy gondolkodik, hogy ő tudja, mi a jó a gyereknek, és azért nagyok az elvárásai vele szemben, hogy felnőttként talpraesettebb legyen. 

Ennek a katonás „rideg tartásnak” az a veszélye, hogy a gyerek sokszor nem érti, miért kell engedelmeskednie a szabályoknak, mert nem kapott rá magyarázatot.

Elhanyagoltnak érzi magát, hiszen fizikai és érzelmi szükségleteiben hiányt szenved. Az ilyen gyerek vagy nagyon szorongóvá válik, vagy agresszíven viselkedik. Az alacsony önértékelés miatt sajnos nem tud megfelelni a magas szülői elvárásoknak.

Az engedékeny

Az engedékeny szülők ezzel szemben annyira gyerekközpontúak, hogy nem követelnek sem rendet, sem egyéni felelősséget a gyerektől, akinek nem kell alkalmazkodnia a család napirendjéhez. Az ilyen szülők maguk is bizonytalonok, ezért kerülik a konfliktusokat és a büntetéseket. Ezzel szemben sokat dicsérnek, a gyerek kívánságait szinte azonnal teljesítik.

Az így felnövő „elkényeztetett” gyereknek a családban jogai vannak és nem kötelességei. A társas életben viszont, amikor megszűnik a védő burok körülötte, éretlenül és bizonytalanul viselkedik. Nehezen, sőt agresszíven viseli az elutasítást, ha nem kapja meg azonnal, amit akar. 

A tiszteletre építő

A szülő tiszteletére építő nevelési stílus jelenti az arany középutat. Ez a család gyerekközpontú, de a gyereknek, szülőnek egyaránt vannak jogai és kötelességei. A gyereknek be kell tartania a szabályokat, de alkalmat kaphat alkura. A szülők szigorúak, de minden esetben érvelnek, amikor kijelölik a határokat. 

Ez a gyerek akkor is betartja a szabályokat, ha nincs jelen a kontrollt jelentő szülő. Később sikeresen néz szembe az élet kihívásaival, és érdekérvényesítően reagál, ha elutasítást kap. Társas életben képes lesz kapcsolatokat teremteni, és másokat tiszteletben tartani. 

Amire odafigyelhetünk:

• A gyerek valódi igényeire reagáljunk. Ne hagyjuk, hogy a gyerek manipuláljon bennünket, hogy tudattalanul mi függjünk a gyerektől.
• Bátran jelöljük ki a határokat! Ne legyen lelkiismeret-furdalásunk, és ne féljünk attól, hogy elvesztjük a gyerek szeretetét.
• Állítsuk kihívások elé a gyereket, de azok ne legyenek teljesíthetetlenek számára. A gyerek önértékelésének erősítése legyen a célunk, hogy a sikerek újabbak elérésére sarkallják őket.
• A család napirendjében legyenek olyan alkalmak, amelyek beszélgetésekre adnak alkalmat. Általában a közös étkezésekkor van együtt a család. Használjuk ki ezt az időt az egymás meghallgatására!Szülőként természetesen úgy lehetünk hitelesek, ha a mi viselkedésünk is olyan, mint amilyet elvárunk a gyerektől. Azt is fontos megjegyezni, hogy a nevelés nem egyirányú folyamat, hiszen a gyerek viselkedése visszahat a szülőkére. Nincs egyforma gyerek és nincs egyforma szülő sem. Ezért nem jó, ha összehasonlítjuk magunkat másokkal, és a szorongásaink határozzák meg a tetteinket.

Szülőként természetesen úgy lehetünk hitelesek, ha a mi viselkedésünk is olyan, mint amilyet elvárunk a gyerektől. Azt is fontos megjegyezni, hogy a nevelés nem egyirányú folyamat, hiszen a gyerek viselkedése visszahat a szülőkére. Nincs egyforma gyerek és nincs egyforma szülő sem. Ezért nem jó, ha összehasonlítjuk magunkat másokkal, és a szorongásaink határozzák meg a tetteinket.