A középkorban egy francia városka lakóinak hihetetlen találkozásuk
volt. Egy napon nagyszakállú, piszkos bőrű, furkós botot szorongató
idegenek bukkantak fel a patak szélén, amely a közeli hegyből
csordogált alá. Két férfi és egy nő jött a vízhez inni, de amikor a
parasztok odagyűltek, ijedten elinaltak onnan. Egy barlangban veszett
nyomuk. A parasztok még hetekig őrizték a nyílást abban a hiszemben,
hogy elemózsia és víz nélkül nem bírják sokáig, de sosem kerültek elő.

1915-ben egy dél-franciaországi falu nyugalmát kavarta fel egy különös
halott. A hegyi út mellett egy bozontos hajú, nagyszakállú, szőrös
atyafi testét találták meg. Az illető 30 éves lehetett, és ami a
legfurcsább, a ruházata csak egy vakondbőrből készült, állatinakkal
összevarrt, kezdetleges ágyékkötő volt. A halál okát nem tudták
megállapítani, de a falu orvosa és patikusa egyhangúlag állította,
hogy rendkívül széles lába volt, amelyen valószínűleg sohasem volt
cipő. Ősember benyomását keltette, de hogyan került a faluba? A
háborús viszonyok között szigorúan ellenőrizték a határokat és az
utakat, így más országból nem jöhetett. Később előkerült egy tanú, aki
két nappal korábban még élve látta az idegent, amint egy barlangból
előbukkant.

1960-ban egy skandináv orvos - ki szenvedélyes amatőr fotós is volt -,
különös kalandról számolt be egy angol újságnak. Szerette a lakott
településektől távoli vadregényes tájat fényképezni. Az útja éppen egy
hegyoldal mentén vezetett, amikor az egyik szikla megmozdult, és kissé
odébbgördült. A résből két kistermetű, félmeztelen ember bújt elő. A
szemtanú nem volt rest, nyomban két képet készített róluk. Többre nem
volt lehetősége, mert azok ahogyan meghallották a fényképezőgép
kattogását, eltűntek a nehezen járható sziklás-bozótos terepen. Az
orvos nem merte őket üldözni, mivel azok ketten voltak, és botokkal
voltak felfegyverkezve. Sajnos a képeket nem volt hajlandó közzétenni,
mert erről a felfedezéséről könyvet akart írni. Azt gondolta, hogy
kellően felszerelkezve visszamegy a helyszínre, leereszkedik a
barlangba, hogy további információkat gyűjtsön erről a világról. Úgy
látszik, megtette, mivel az újság később beszámolt róla, hogy az orvos
nyomtalanul eltűnt, és azóta senki sem látta.

1971-ben a spanyol-francia határ mellett, nem messze Andorrától,
sajátos módon került felszínre a föld alatti világok egyike. Egy hegyi
falu kőbányájában éppen leomlasztották a soron következő földréteget,
amikor az eloszlott porfelhőben egy üreg tárult a falusiak szeme elé.
Benne négy kistermetű ember, kik a detonációtól és a hirtelen rájuk
ömlő napfénytől kábultan álltak ott. Amint felocsúdtak, csivitelő
kiáltásokat hallatva eltűntek egy alagútszerű járatban. Eközben
valamilyen módon gyorsan beomlasztották maguk mögött az alacsony
folyosót. Az omlásveszély miatt a helybeliek nem merték őket követni.
Egy szemtanú szerint széles talpuk volt, és mintha bőrkeményedés lett
volna a térdükön, valamint a könyökükön. Még annyit meg tudtak
állapítani róluk, hogy ápolatlan volt a hajuk, és néhány különös
szerszám volt a kezükben.

1947-ben Jugoszláviában, a Dinári Alpok egyik hasadékában különös
csoportba botlottak a helyi favágók. Ezek szintén alacsony termetű,
bozontos, szürkés bőrű emberek voltak, és két gyerek is volt közöttük.
Öten-hatan lehettek, és csivitelő nyelven beszéltek, amikor egy
ösvényen szembetalálkoztak a favágókkal. Amint a két csoport
megpillantotta egymást, kölcsönös volt a rémület. Az idegeneken levő
állatbőrruhák, valamint a kezükben tartott kő- és fabunkók alapján a
favágók azt hitték, hogy ősemberekkel találkoztak. A primitív lények
ijedelme nagyobb lehetett, mert gyorsan elszaladtak. A favágók még
sokáig tanácskoztak, hogy kövessék-e őket, és mire eldöntötték, hogy
utánuk mennek, már nyomuk veszett.

A legkülönösebb eset 1887. augusztus közepén történt, amikor a
spanyolországi Banjos falu közelében a mezőn dolgozó parasztok két
tizenéves korú gyereket pillantottak meg. A furcsa öltözetű kisfiú és
kislány egy barlangból lépett elő. Szemmel láthatóan zavarta őket az
erős napfény. A legmeghökkentőbb az volt rajtuk, hogy olyan zöld volt
a bőrük, mint a falevél színe. Amikor a parasztok megszólították őket,
különös nyelven szólaltak meg. Beszédüket később a nyelvészeknek sem
sikerült azonosítaniuk. A két gyereket a helyi bíró házába vitték, aki
megpróbálta lemosni róluk a zöld festéket, de hamar rájött, hogy ilyen
a bőrük színe. Ezt követően alapos orvosi vizsgálatnak vették alá
őket. Fajbeli besorolásuk azonban nem járt sikerrel. Alapvetően
negroid vonásúak voltak, de a szemük inkább ázsiai jellegűnek tűnt.
Hiába kínálták őket különböző ételekkel, italokkal, semmit sem
fogadtak el. Csak a frissen szedett zöldborsót voltak hajlandóak
megenni. Emiatt hamarosan legyengültek, kiszáradtak. A kisfiú öt nap
múlva meghalt, de addigra a bőre kifakult. A kislány még öt évig élt.
A napfény hatására az ő bőre is elvesztette eredeti színét, és a
miénkhez vált hasonlóvá. A bíró házában cselédként dolgozott. Közben
valamennyire elsajátította a spanyol nyelvet. Így elmondta, hogy az ő
titokzatos világa a föld alatt van. Országukban örök homály uralkodik,
és sohasem süt a nap. Egy hatalmas szélvihar ragadta el őket, és egy
nagy, széles folyón túl sodorva a banjosi barlangban találták magukat.

A XII. század közepén egy farkasok elleni veremcsapdában két síró
gyereket találtak a Suffolk-i Woolpit mellett. Ruhájuk és érthetetlen
beszédük itt is nagy megrökönyödést váltott ki a helybeliekben. A
leginkább azonban az egzotikus formájú szemük, és a teljesen zöld
bőrük váltott ki csodálkozást. Itt szintén egy kisfiút és egy kislányt
találtak, akiket a helyi földbirtokoshoz, Sir Richard de Calne-hoz
vittek, aki befogadta őket a kastélyába. Ez esetben sem tudtak
semmilyen kedvükre való étellel, itallal szolgálni nekik. Ők csak a
nyers zöldbabot fogadták el. Ez esetben a kisfiú még egy évig élt, de
a kislány felnőtt, és a környéken telepedett le. Az ő bőre is
kifakult, és később férjhez ment egy Lynn-ből származó norfolki
nemeshez. Valamennyire megtanult angolul, és elmesélte, hogy egy Szent
Martin nevű országból érkeztetek, ahol nincs napsütés, csak állandó
félhomály. Éppen a nyájukat legeltették, amikor kíváncsiságból
bemerészkedtek egy barlangba. Belezuhantak egy gödörbe, és a fényes
Angliában kötöttek ki.