A vak lány

Volt egyszer egy vak lány, aki gyűlölte magát amiatt, hogy vak volt. Mindenkit gyűlölt, kivéve a kedvesét. A fiú mindig vele volt. Mondogatta a barátjának:
- Ha láthatnám a világot, minden más lenne!
- Hozzám jönnél feleségül? – kérdezte a kedvese.
- Persze.
Egy nap szóltak a lánynak, hogy találtak megfelelő donort, és hamarosan elvégzik a műtétet.
A fiú ismét megkérdezte: - A műtét után hozzám jössz feleségül?
- Persze – hangzott a lány válasza.

„Addig szép az élet, míg te akarod. De a boldogsághoz mindig legyen akaratod. Tégy fogadalmat, hogy szomorú sosem leszel, és ezt akkor se feledd, ha egyedül leszel!”

„ A szerelem egy nagyon bonyolult dolog, nem értheted meg, bármennyire is akarod. Kívülről a dolgok szépnek tűnnek, pedig valójában a legnehezebb percek. A másiknak folyton igazat adni, csak őt szeretni, minden másról lemondani. De van, ami a szerelemnél is rosszabb, hogy a párod egy gondolat után otthagy.

Egyszer, messze földön, nagyon rég, egy királynak lánya született. Gyönyörű volt kicsinek is, s egyre szebb lett ahogy felcseperedett. Mire eladósorba került, olyan szép lett, hogy nem volt hozzá hasonló az egész földkerekségen. Messze földre vitték a szépség hírét a galambok, s a hírt, hogy a Hercegnőnek vôlegényt keresnek.

Nem messze a vártól lakott egy csúf tündér, irigy volt, gonosz s megkeseredett. Hallotta a szépség hírét és dühösen felkerekedett.

Egy kislány bement a szobájába és a szekrénykéje mélyéről előhúzott
egy lekváros üveget. Kiöntötte a padlóra az üvegben lévő érméket és
gondosan számolni kezdte. Háromszor is megszámolta, mert a
végösszegnek nagyon pontosnak kellett lennie. Nem hibázhatott. Ezután
óvatosan visszatöltötte a pénzérméket az üvegbe, rázárta a tetejét, és
kisurrant a hátsó ajtón. A hat háztömbnyire lévő patikába ment,
amelynek ajtaja fölött a nagy vörös Indián Törzsfőnök képe volt
látható.

A  ládikó 

    Egy tanár, minden diákjának azt a feladatot adta fel a következő hétre, hogy vegyenek egy karton dobozt és az elkövetkező héten minden egyes személyért aki bosszúságot okoz nekik, akiket nem szívlelnek és akiknek nem tudnak megbocsátani, tegyenek be a ládikóba egy barackot, melyre tegyenek egy címkét is az illető személy nevével. 

    Egy héten keresztül ezt a ládikót a hallgatóknak magukkal kellett cipelniük állandóan, otthonukba, az autójukba, az órákra, még éjszaka is ágyuk mellé kellett helyezniük azt. 

    A hallgatóknak szórakoztatónak tűnt az elején a feladat és mindannyian buzgón írták a neveket, melyek gyermekkoruktól kezdve eszükbe ötlöttek.

Valamikor réges-régen egy királynő ült az ablakánál, varrogatott és közben nézte, hogy hullik a hó. Megszúrta az ujját, és pár csepp vére az ablakpárkányon gyűlt hóra esett. Míg a vért nézte a havon, azt kívánta, hogy bárcsak olyan gyermeke születne, akinek bőre fehér, mint a hó, az ajkai pirosak, mint a vér, és a haja fekete, akár az ében. Nemsokára aztán a királynő világra is hozott egy leányt, akinek a bőre fehér volt, az ajkai vörösek, s a haja ébenfekete.

Egy jómódú ember,a fiával együtt nagy rajongója voltt a ritka
műalkotásoknak.Gyüjteményükben megtalálható voltt  minden.
Picassótól Raffaelóig.Gyakran csodálták meg ezeket műveket együtt.
Amikor kitört a Vietnámi háború,a fiú katona lett.Nagyon bátor voltt
és meghaltt,
amikor egy ütközet alatt megmentette egyik bajtársa életét.Amikor édesapja
megkapta a hirt,mély gyázban voltt egyetlen fia miatt.Majd egy hónappal késöbb,
nem sokkal karácsony elött,kopogtatott valaki az ajtón.

Ez egy igaz történet egy kisfiúról, aki a húgának vérátömlesztést kellett, kapnia. Az orvos elmagyarázta a kisfiúnak, hogy húgának ugyan az a betegsége, mint amiből a fiú két évvel korábban felépült. A kislánynak az az egyetlen esélye a gyógyulásra, hogy vérátömlesztést kapjon olyan valakitől, aki már legyőzte ezt a betegséget, így tehát a fiú ideális donor.
- Adnál vért Mary- nek? - kérdezte az orvos.
Johnny tétovázott, az alsó ajka remegett, aztán elmosolyodott, és ezt mondta:
- Persze, a húgomért.